this is my story

CHAPTER 1: A PASZULYON

Egy cseppet sem tetszik, ahogy Emma és az a másik nő diskurál egymással. Valamit tennem kell, mielőtt szövetkeznének ellenem.
- Hölgyeim! Ebben a világban az idő rabigája alatt nyögünk, és a miénk kifogyóban van. Más szóval, tikk-takk. - Figyelem mind a négyet, a fekete hajút, a keleties kinézetűt, a barnát és persze Emmát is. ~Vajon melyik lesz olyan bátor vagy épp botor, hogy velem tartson?~ Valahogy nem is lep meg, hogy Miss Swan az, aki végül elém járul a jobb kezét felemelve. Arcomra csibészes mosoly költözik erre. - Reméltem is, hogy maga lesz az. - Bókolok, de a nő ridegen válaszol.
- Csak essünk túl rajta. - Mondja, mintha valami teher lenne ez számára. ~De én nem adom fel, ha lassan kell hát nyernem el a bizalmát és a szívét, úgy legyen! Micsoda kihívás?!~ A kezét a vállamra rakom, miközben felhelyezem rá Cora mágikus karperecét.
- Tegye ide szépen a kezét! Jó kislány! - Somolygok. - Ennek a segítségével tud majd mászni. De lesznek más veszélyek. Hála égnek, én itt vagyok; hogy megvédjem magát. - Folytatom, majd a kapó nélküli balomat emelem fel, mire Emma grimaszt vág. - Nem mászhatok egy kézzel, nemde bár? - Érdeklődöm, mire vonakodva bár, de előveszi az ezüstkampómat.
- Ne higgye, hogy akár egy pillanatra is leveszem magáról a szememet! - Közli kimérten. ~Uh, mi volt ez? Fenyegetés? Állok hát elébe!~
- Mélységesen bánnám, ha így tenne. - Cukkolom, mire a táskáját a kampómra akasztja, minta ha az valamiféle fogas lenne.
- Indulás! - Mondja, és meg sem várva elindul. Én pedig fejcsóválva, a táskát a vállamon átvetve megyek utána. ~Micsoda mókának nézünk így elébe?!~ Rém jól szórakozom, miközben a megközelíthetetlennek tetsző Swan kisasszonyt próbálom meghódítani. Igazán kedvemre való feladat lesz a mászás közben. Persze unalmas is lenne egyébként, én pedig próbálom elnyerni a nagyon is szemrevaló hölgy bizalmát. Kezdetnek némi beszélgetés jót fog tenni, hiszen ehhez nagyon is értek a kalózkodás mellett.
- Ez az első paszulya? - Kérdezem. - Hát, az elsőt sose lehet elfelejteni. - Próbálom elviccelni a dolgot, de láthatólag nincs humora hozzá. - Tudja a legtöbb férfit bosszantaná a hallgatása, de én imádom a kihívásokat. - Vetek be egy sármos mosolyt.
- Koncentrálok. - Jön a tömör és kitérő válasz.
- Nem, maga fél. Attól, hogy beszéljen, hogy megnyíljon előttem és megbízzon bennem. Minden sokkal könnyebb lenne, ha nem makacskodna. - Mondom ki hangosan, amit mindketten tudunk.
- Biztos hozzá szokott már, hogy mások nem bíznak meg magában. - Jön a felelet.
- A kalózos téma. Nos, nem kell kitálalnia. Maga így is nyitott könyv számomra. - Mondom magabiztosan, mire felkeltem a kíváncsiságát.
- Valóban? - Kérdezi szemtelenül.
- Bizony ám! Lássuk csak! Azért jelentkezett, mert maga a leginkább motivált. Vissza akar jutni a gyerekéhez. - Kezdek bele.
- Ez nem megérzés, ez hallgatózás. - Tromfol le.
- De nem akarja úgy magára hagyni őt, ahogy magával tették. -
- Úgy gondolja? - Kérdi hitetlenkedve, de a tekintete elárulja igazam van és nem tévedek. Ebben nem, mint megannyi másban sem.
- Mint mondtam, maga nyitott könyv. - Vágok pofát.
- Ezt honnan veszi? - Kérdezi tőlem. ~Ó a kis naiv! Azt hiszi nem látom a tekintetében mindezt? Ez tetszik!~
- Sok évet töltöttem Sohaországban, az elveszett fiúk hazájában. Mindannyiuk tekintete ugyanolyan: Olyan tekintet, amilyen annak van, akit magára hagytak. - Felem kissé szomorkásan.
- Jah, hát az én világom nem Sohaország. - Próbál hárítani.
- De az árva mindenhol árva. - Felelem sokat tudóan. - A szerelem ritka vendég volt az életében, igaz? Volt már valaha szerelmes? - Kérdem.
- Nem. Soha nem voltam szerelmes. - Hazudja. Alaposan összetörhették azt a pici szívét, ha így védelmezi tőlem.

CHAPTER 2: ODAFENT

Odafent aztán elég borzalmas látvány, csatatéren maradt csontvázak tömkelege és harc nyomai fogadtak minket.
- Mi történt itt? - Kérdezte Emma döbbenten.
- Itt esett meg a végső csata. - Felelem. - Adja a kezét! - Kérem.
- Tessék? - Kérdi, mire elkapom a kezét jobbommal.
- A kezét, megvágta. Had segítsek! - Ajánlom fel lovagiasan.
- Nem, nem. Nincs semmi baja. - Ellenkezik, de nem hagyom neki.
- Dehogyis nincs. - Húzom közelebb magamhoz, mire ellenkezne.
- Szóval most átvedlik úriemberbe? - Kérdezi flegmán. ~Uh, ez fájt! Megint az egómat veszi célba. Nem semmi ez az Emma meg kell hagyni.~
- Az óriások ki tudják szagolni a vért, meg aztán én mindig úriember vagyok. - Vigyorgok, majd a rumos palackot megszabadítom a dugójától és fertőtlenítem vele a nő sebét. Aki persze felkiált és nehezményezi a folyamatot, pedig érte pazarlom e finom nedűmet.
- Ááá... áuu! Ez mi a fene? - Kérdezi méltatlankodva.
- Rum. Kész pazarlás. -Mondom nézve egy darabig a sebéről elcsöpögő folyadékot, majd a nyakamba lévő fekete anyagdarabot a nő keze köré tekerem. - Mondom a tervet. - Közlöm a folyamat közben. - Megvárjuk, amíg elalszik az óriás. Mikor ez megtörténik, elosonunk mellette a barlangjába. Ott vannak a kincsek, és ott találjuk meg az iránytűt is. - Mondom, majd miközben megkötöm az anyagdarabot a kezemmel, a másik részét a fogaimmal tartom szorosan mivel egy kezet nélkülöznöm kell hála a Sötét Úrnak. Végig Emma tekintetébe mélyedek, hangom is egyfajta kellemes, bizsergető élt vesz fel beszéd közben. Ösztönösen játszom vele, s érzem hatással is vagyok rá.
- És aztán? - Kérdi, de mikor tekintetünk összekapcsolódik egy pillanatra látom fellobbanni a szemében a vágyat, ami minden nő tekintetében ott pihen a közelemben. Ám aztán el is nyomja rögtön, de a különös izzó feszültség megmarad kettőnk közt ezután is.
- Aztán futunk, mint az őrült. - Suttogom búgó hangon, mintha most akarnám megcsókolni; de mégsem teszem.
- Nincs időm arra, hogy megvárjam; amíg egy óriás elalszik. - Sopánkodik. ~Ej-ej, akkor bizony mást kell kitalálni!~ - A por, amit Mulan adott...  fel kell használnunk. Kiütjük vele. - Mondja. Nem is rossz terv egy nőtől.
- Hát ez kockázatosabb. - Mondom, hisz én mást terveztem addig, míg elalszik az óriás. Valami elkezdődött benne, kár lenne veszni hagyni.
- Mint várni, hogy az óriás elaludjon, mikor erre van szükségünk? - Kérdi harciasan. ~Hmm... ez tetszik, határozottan tetszik benne.~
- Ott a pont. - Mondom vigyorogva. - Maga igazi vagány leányzó. Pokolian jó kalóz lehetne. - Mondom vidoran, a nő felé nyújtva a poros zacskót. Ám ekkor észrevesz az alkaromon lévő tetoválást, amit még Milah miatt csináltattam.
- Ki az a Milah a tetováláson? - Kérdezi, se ezzel elevenembe talál. Először nem akarok válaszolni, de aztán mégis felelek.
- Valaki a régmúltból. - Hangom szomorú éllel telítődik meg, a keserű emlékek elmémbe tolódnak.
- Most hol van? - Kérdi Emma, de hátat fordítva neki elindulok.
- Elment. - Felelem megtörten, s egy pillanatra bepillantást nyerhet Emma a páncélom alá. De a fehérnép nem ostoba. Összerakja. Egyetlen szót mond csupán.
- Gold. - Megállok felfelé menet. - Rumpelstiltskin. - Mondja, rájőve az igazságra. - Többet is elvett magától, mint csak a keze, igaz? Ezért akarja megölni őt. -
- Ahhoz képest, hogy sose volt szerelmes, magának elég jók a megérzései nem igaz? - Kérdezem keserűen.
- Talán egyszer azok voltak. - Feleli, s van valami szomorú a tekintetében, amit nem tudok hová tenni.

CHAPTER 3: A KINCSES BARLANGBAN

- A legnagyobb lopott kincseiket itt halmozták fel. Egy rakás ékszer, és minden szoba megtöltve pénzérmékkel... - Állok meg az egyik rakás mellett, kezembe fogva egy érmét. Nem bírom megállni, hogy meg szagoljam. Az aranynak különleges és mámorító illata van.
- Szerezzük meg! Az iránytűt! - Sürget Emma.
- Mi ez a nagy sietség? - Kérdezem csibészes somolygással.
- Mit gondol, mennyi ideig tarthat a mágikus altatópor hatása? - Kérdezi szem forgatva.
- Fogalmam sincs. - Felelem rá se nézve. A temérdek kincs elköti a figyelmemet.
- Ezért a sietség. - Nyomatékosítja.
- Egyetértek hölgyem. - Mondom, néhány érmét elpakolva a zubbonyomba. - Jöjjön! Minden, amire szükségünk van, itt áll előttünk. - Mutatok előre, majd megindulok a kincsek között.
- Megölték az óriás házvezetőnőket is? - Ironizál, s meg kell hagyni egész aranyos a humora. Megvan a maga bája. Tetszik. - Hogy fogunk megtalálni egy iránytűt ebben a rumliban? - Kérdi.
- A szemünkkel, kezdje le keresni! - Oktatom ki szakavatottan. - Kíváncsi vagyok, mennyi kincset tudnánk levinni a paszulyon. Az iránytű mellett természetesen. - Hiába no, kalóz vagyok. Lényemet nehéz megtagadni. Ekkor érünk el Jack teteméhez.
- Mi a fene? - Kérdi a fehérnép, mire felhomályosítom.
- Ez lenne Jack. - Mondom.
- Mint Jack... - Hagyja nyitva a mondatot.
- ... az óriásölő. - Fejezem be helyette.
- Azzal a fogpiszkálóval? - Hitetlenkedik.
- Nos, elég hatásos. Meglepődne... - Lépek hátra egy lépést, de Miss Swan ekkor dönt úgy, hogy belém kapaszkodva visszaránt. Meglepő fordulat, de igencsak kedvemre való. - Már piszkosul itt volt az ideje. - Búgom neki, miközben átölelem a derekát magamhoz húzva én is őt és kis híján megcsókolom. Azonban láthatóan mégsem lelkesedik a dologért, mert szabadulna.
- Ez egy drótcsapda. Elég jó a biztonsági rendszer. - Mondja, a fejünk fölé mutatva. ~Milyen kár.~
- Nos, ez kézenfekvő ürügy, hogy megragadjon; de legközelebb ne legyen ilyen körülményes! - Javaslom, miközben a ruhája gallérját igazgatom és a haját. Zavarba is jön tőle, ezt tetszik. Szívesen zavarba hozom bármikor, ha így fog reagálni. Már csak pirulnia kéne.
- Keressük meg az iránytűt és menjünk haza. Csak maga után! - Mondja, mire elgondolkodva lépem át a csapdát és indulok tovább. - Szóval egyszerűen... itt van valahol? - Kérdi.
- Állítólag. - Felelem óvatosan, hisz én se tudok túl sokat arról, hogy hol kellene lennie az iránytűnek. Erről nem szólta a fáma. - Tartson bakot, rendben kedvesem? - Kérdezem, amikor az egyik ketrec tetején látni vélek valamit, ami talán az iránytű is lehet.
- Hogy ne lássam, mit vág zsebre? Kizárt! Maga tartson bakot! - Mondja bizalmatlanul. ~Hát hiába téptem eddig a számat?! Pedig lehetne közös jövőnk is akár, ha közelebb engedne magához.~
- Próbálkozzon valami újjal drágám, úgy hívják bizalom. - Ironizálok. Sértő, hogy egész végig ilyen ellenséges velem, amikor eddig álltam a szavamat és az alkunk rám eső felét. Nem vagyok én olyan rossz fiú, mint amilyennek tűnök így elsőre a hírnevem fényében.
- Együtt csináljuk és gyorsan, ki tudja mennyi ideig tart... - Mondja, mikor megremeg a helyiség, aztán újra.
- Valaki felébredt. - Mondom ki a nyilvánvalót. - Gyorsan, bújjunk el valami alá! - Indítványozom, de már nincs rá időnk. Az óriás dühösen ront felénk, s dobogásának hatására a barlang teteje rám omlik. Csapdában vagyok és Emma pedig hatalmas pácban. Mire kitudok kecmeregni a kövek alól, a nő már végzett is és megszerezte az iránytűt. ~Kiváló!~ Legszívesebben kedvem támadna megcsókolni most Emmát! - Maga elképesztően zseniális! Csodálatos! - Lelkendezek. - Megnézhetem? Az iránytűt? - Emma megmutatja, de a kezembe nem foghatom. - Szebb, mint a legendákban. - Mondom adózva a tárgy szépségének, ám hiába nyúlok érte megigézve, elhúzza a kezét és a benne lévő iránytűt. - Jöjjön, menjünk! - Nyújtom felé a kezem mosolyogva. Emma kicsit hezitál, de végül megfogja a kezemet és miközben a szemébe nézek megbilincsel. Döbbenten nézek hol rá, hol a jobbomon lévő bilincsre. - Mit művel? Mit művel? - Kifut az arcomból a vér. ~Nem tudom elhinni, hogy ezt teszi! Mégis miért? Nem tetem semmit. Még csak át sem vertem! Nem érdemeltem ki ily halált semmivel! Akkor miért tette?! ~
- Hook, én... Én... én nem... -  Kezdene bele, de megakasztom.
- Emma, nézzen rám! - Kérem, mielőtt késő lesz. - Hazudtam én valaha magának? - Kérdezem esdeklő, kiskutyákat időző, kék szemeimmel. Mindent bevetek, de hiába. - Idehoztam, saját testi épségemet kockáztattam, hogy segítsek magának. Az iránytű a kezében van. Miért teszi ezt most velem? - Kérdezem újra.
- Nem vállalhatom a kockázatot, hogy tévedek magával kapcsolatban. Sajnálom. - Mondja, majd otthagy. ~De nem értem, mi a fenéről beszél? Milyen kockázatot? Én álltam a szavamat!~
- Sajnálja? Sajnálja? Idehoztam. Megszereztem az iránytűt! - Kiabálok, nem kicsit vagyok pipa, de ez azt hiszem a helyzetemben érthető.
- Én szereztem meg az iránytűt - Mondja sértetten.
- Egyszerűen itt hagy meghalni? Hogy a szörny megegyen, porrá zúzza a csontjaimat? - Fakadok ki, becsapva érzem magam.
- Ő nem egy szörny, és nem fog meghalni. Csak egy kis előnyre van szükségem. Ez minden. - Ez már a végszó, mert lelép.
- Swan! SWAN! - Kiáltok utána, de hiába már elment. Magával vitte az iránytűt és a szívemből is darabot, melyet úgy érzem most újból összetörtek.